Tegnap Tamásékhoz látogattunk Pannonhalmára. Több szempontból is rendhagyó volt a dolog. Egyrészt csak hárman mentünk, mert Antus reggel jött haza, és aludt. Másrészt Tamás csak Ábellel volt otthon, mert Vica, Mira és Ambrus nyaraltak.
Ettől függetlenül jól éreztük magunkat. A gyerekek játszottak, mi meg sokat beszélgethettünk Tamással.
A látogatás végén megkóstoltuk a különleges fagyikat a Pausa kávéházban.
2015. július 31., péntek
2015. július 29., szerda
Varratszedés
Tegnap végre kiszedték Bandus fejéből a varratokat. Ha a haja is visszanő, akkor olyan lesz, mint azelőtt :)
Hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat, és később már lelkendezve mesélte a kalandját a doktor bácsival :)

2015. július 27., hétfő
2015. július 25., szombat
Szlovákiai kalandok
Hazahoztam a családot :)
A szerdahelyi napokat csak hallomásból ismerem, képanyag meg egyáltalán nem született :(
Mozgalmas kis nyaralás volt, annyi biztos. Voltak strandolni a városi strandon Emiékkel. Bencével és Marcival folyt a vizes móka :)
Elvonatoztak Pozsonyba is, meglátogatni Anti papa testvérét, Laci bácsit. Ide persze Anti papa is elkísérte őket. A kaland egyik legérdekesebb része, hogy odafelé a nagy melegre való tekintettel a vonat motorja megsült, így az egész szerelvény lerobbant :) Pozsonyban aztán nagyon jól érezték magukat, lehetett trolin, villamoson utazni is.
Egyik nap elautóztak Nádszegre, meglátogatni Antus keresztanyját. Itt ismerkedhettek a falusi, háztáji állatokkal. Bandi örökbe fogadott egy kiscicát is, és haza akarta hozni magának :)
Mindezek mellett volt sok fagyizás, dinnyeevészet, játék és móka is. A négy gyerek sülve-főve együtt volt. Egy éjszakát Emiéknél is kellett aludni :)

2015. július 23., csütörtök
Alkotások
Kihasználva az időt, hogy nincsenek itthon a manók, össze tudom rakni a nyár eddigi alkotásait. Íme:
2015. július 21., kedd
Bence nálunk
Bence három napot itt nyaralt nálunk. Vasárnap érkezett - elhozta Emi, Jani és Marci -, ma pedig visszavittük.
Nagy játszásokkal teltek a napok. Volt fagyizás, játszóterezés is. Sőt, ellátogattak a vizes játszótérre is a gyerekek és Antus. Itt azonban baj is történt: Bandi elcsúszott, hanyatt esett, és felszakadt a feje hátul. Így a játszi után a balesetire mentek, ahol Bandu fejét két öltéssel varrták össze :(
Ezt leszámítva azonban nagyon jól teltek a napok, és már alig várják, hogy Bence újra eljöjjön hozzánk.
De egyenlőre most Antus és a gyerekek kint maradtak Szerdahelyen pár napra, nyaralni picit :)

2015. július 19., vasárnap
Utolsó ovis alkotások
Az ovi végén megkaptunk egy csomó rajzot, alkotást, amit a kicsik csináltak, és valahogy még ott kallódtak az oviban. A csomag Nóri esetében volt meglepő, mivel akadtak benne jócskán olyan művek, amiket még középsőben - vagy még korábban - készített. Ugyanis az utolsó évben - nagycsoportban - új jelet kapott, a gyöngysort. Előtte fésű volt a jele, és a rajzok egy részén még a fésű díszeleg :)
Bandu elmaradásai:
Nóci elmaradásai:
Bandu elmaradásai:
Nóci elmaradásai:
2015. július 17., péntek
Ikrényi strand
Mivel már jócskán tombol a nyár itt volt az ideje egy kis strandolásnak. Mivel az új mindennapi elfoglaltságom nem sok szabadidőt engedélyez - magyarán mondva nem gondolkodhatok egy darabig több napos programokban -, így csak egy napos pancsolást terveztünk be. Messze menni nem volt kedvünk, se a kiépített medencékhez (a vele járó nagy tömeghez meg végképp nem), így azt gondoltuk, kipróbáljuk az ikrényi strandot, ha már az utóbbi időben jópárszor elhaladtam arra :)
Mivel még nem voltunk ott, és nem voltunk tisztában a körülményekkel, így a fotómasina, meg a mobilok itthon maradtak. Ezáltal nem készült fotó... Majd legközelebb :)
Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek élvezték a pancsolást, játékot, mókát... Meg a főtt kukoricát :) Csupa pozitív tapasztalattal jöttünk el Ikrényből, s biztosan tudom, hogy menni fogunk még :)

Címkék:
Antus,
Bandi,
kiruccanás,
Nóri,
strand
2015. július 15., szerda
Új ágy
Bandi már egy ideje szeretne nagy ágyban aludni. Hónapok óta kérdezgeti, mikor kap ő is nagy ágyat. Nos, tegnap eljött az a nap is. Szétszedtük sokat szolgált kis ágyikóját, és a helyére kapott egy rendes méretű ágyat. Nagyon örült neki :)
2015. július 13., hétfő
"Ballagási" ajándék
Mikor Nóri technikailag befejezte végleg az ovit, azaz "elballagott", úgy gondoltuk, kapjon valami ballagási ajándékot. De akkor azt mondta, hogy inkább majd akkor kéri, mikor ténylegesen nem megy többet oviba. Ez az idő már hónap elején eljött, ám eddig csúszott a "ballagási ajándék" átadása.
Most pótoltuk e hiányosságot, és természetesen Bandi is kapott :) Mivel a lego a sláger, Bandu kukásautót, Nóci lószállítót :)

Természetesen azonnal be is kellett venni a játékba az új szerzeményeket :)
2015. július 11., szombat
Nórinap
Megünnepeltük a kisasszony hetedik névnapját :)
Volt sok süti,
és persze ajándék is:
Szokás szerint Bandus is kapott valami apróbb ajándékot, hogy ne szomorkodjon :)
Persze, este még mindent meg kellett építeni, Bandi műve:
Nórié:

2015. július 9., csütörtök
2015. július 7., kedd
2015. július 5., vasárnap
Győrkőc
Idén is eljött a fesztivál! Az előző év hagyományait félretéve, csak utolsó nap - azaz ma - mentünk ki. Hááát...
Ami azt illeti, egy kicsit csalódtunk. Valahogy nem volt meg az előző évek színvonala, kínálata. Az érdeklődők száma is jócskán alatta maradt az előző éveknek. Persze, volt azért program, móka, vidámság, de olyan volt az egész, mintha kezdene elfogyni a rendezvényre fordítható összeg, ellenben kezd egyre inkább a pénzről szólni. Egyre több az árus, ételt-italt, lufit és kacatokat kínáló stand...
Persze, a legüdébb színfolt azért jelen volt: Vitéz László idén is eljött, hogy szórakoztassa a gyereksereget :)
A rendezvény képekben:
Miután kiszórakoztuk magunkat, elmentünk fagyizni:
Majd még egy mekis vacsi is belefért :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)