Régebben írtuk, hogy minden második év hoz valamit. Akkor még nem volt publikus, hogy ez az év mit ( bár mi már tudtuk ). Azóta kiderült, hogy Nórinak kistestvére lesz.
Viszont nem csak ezt hozta ez az év. A baba és magunk miatt nagyobb lakásba kell költöznünk. Mindemellett sajnos az anyagiak is fontosabbak lesznek, így munkahelyet is célszerű váltani. Kaptam egy olyan ajánlatot, miszerint csinálhatom azt, amit eddig ( hiszen szeretem a munkám ), csak éppen nem állami, hanem magánkórházban. Ja, és a jelenlegi fizetésem két-háromszorosáért :)
Lehetne ez dicsekvés, de nem az, mert mindennek ára van: külföldre kell költöznünk.
Magyar vagyok, tiszta szívemből. Nehezen hagyom itt szeretett hazámat, de a családom jóléte fontosabb. Persze előfordulok még a jövőben hazámban, de az más lesz, mert nem itt fogok élni. De itt élnek a szüleim, testvérem, s szeretett barátaim. Bízom benne, hogy nem örökre szól a búcsú, mert távlati terveink közt szerepel a visszatérés és a végső letelepedés Győrben.
A blog továbbra is működni fog, ahogy az ajtónk is nyitva fog állni továbbra is a barátainknak ( a címet majd személyesen ). Telefonjainkat sem dobjuk el, csak majd idővel számot cserélünk. Ígérjük, megtalálhatóak leszünk, és találjatok is meg minket...
Tizennyolcadikán elmegyünk...
De jövünk még, keresünk Benneteket, s találkozunk még!!!
2010. szeptember 7., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Hűűűű, ez igen! A babát sejtettem a kétéves felsorolásnál, de erre messze nem gondoltam...
Lehet tudni, merre mentek? Vagy az is titok?;)
De bármerre is mentek, sok sikert nektek!
Megjegyzés küldése