Lassan mindenki előkerült. Reggeliztünk, majd játszottunk a gyerekekkel. Persze a létszámnak hála magukban is eléggé jól elvoltak. Időközben megérkeztek Szaszáék is - Ilcsi, Szasza, Lukács, Dénes és Zsiga. A gyereksereg így már tíz főt számlált. Felállítottuk nekik a kismedencét is, lett is nagy pancsolás. Mi, a felnőttek közben jókat beszélgettünk, s egy finom ebéd is az asztalra került.
Délután kirándulni indultunk. Előbb Felcsútra mentünk, megnézni a híres-hírhedt Puskás stadiont.
Mellette áll a miniszterelnök, Orbán Viktor (egyik) háza is.
Sajnos nem tudtunk bemenni a stadionba, így csak kívülről szemléltük meg.
Majd Csákvárra mentünk fagyizni. Itt belefutottunk egy motoros találkozóba.
Rengetegen voltak, és persze a gyerekeknek meg kellett szemlélni a motorokat. Volt köztük néhány tetszetős darab is.
A cukrászdában óriási a forgalom, rengetegféle fagyijuk és sütijük van. Ráadásul nagyon finom minden. A hely is szép, ötletesen van kialakítva. Ide igazán megérte betérni.
A fagyizás után visszamentünk a házikóhoz, és további beszélgetésbe kezdtünk, miközben a kemencében sült a fincsi vacsora. A gyereksereg meg játszott nagy erőkkel :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése