Hazatérés

Ott hagytam abba, hogy hazamehetünk Nórival. Míg egyedül voltam, mindent előkészítettem. Ráadásnak kivettem két hét szabadságot, hogy segíthessek a kezdeti időkben.

Szóval, mivel a hazatérés előtt ügyeltem, így reggel gyorsan hazaszaladtam a mózeskosárért és kis ruhákért. Becsomagoltuk manót, és búcsút intettünk a kórháznak. Mikorra a taxi letett a ház előtt, odaértek az első otthoni meglepetéslátogatók is. A péri mama jött, és vele Laci, Mari és Ildi Fehérvárról. Sokat nem időztek, csak megcsodálták Bobeket.
A hetünk az ismerkedéssel telt. Megmutattuk a picinek a lakást, az ablakból a fákat ( későbbi nagy barátait ), a holmijait... Kipróbáltuk közösen a fürdetést, pelusozást, öltöztetést, éjszakai felkelést. Szerencsére Nórika már az elejétől jó baba volt, így éjszakánként három óránként kelt, gyorsan szopizott és aludt is tovább. Amire büszke vagyok, az esetek 95 százalékában én keltem fel és vittem Antushoz az ágyba cicizni maszatkát. :)
Lassan egymáshoz szoktunk mi hárman. Naphosszat csak csodáltuk Antussal a mi pici babánkat. Milyen remekmű is egy baba. Mindene megvan ( csak picibe ), tökéletesen működik, szuszog, mozog...
Mondhatjuk, mintababánk lett. Nagyrészt aludt, mindenféle gond nélkül. Kétóránként evett, jól tűrte a nyaggatást, amiben újdonsült szülei részesítették. Nem volt hasfájós, nem volt nyűgös. Az egyetlen gyenge láncszem a fürdés. Az valahogy nem jött be neki ( később annál inkább, de ezt majd máskor ). Volt sírás, kepesztés, pedig mi mindent előírásszerűen csináltunk. :(
Az, hogy ügyes lesz, már ekkor megmutatkozott. Gyakorlatilag kéthetesen az oldalára fordult és vissza, ha úgy tartotta kedve. Ha ébren volt, mindent érdeklődve vizsgált. Ami nekem ezekben az időkben ( és később is, ameddig tartott ) a legjobban tetszett benne, az az ösztönös szopizás. Ha valami a szájacskája közelébe került, fejecskéjét gyorsan jobbra-balra tekergetve próbálta bekapni. Annyira édes volt!