A 9 hónap

Mivel a kismamaságról sok bejegyzés nem született, gondoltam egyben összegzem ezt az időszakot.
Ha előre néz az ember, a kilenc hónap milyen hosszúnak tűnik! Így visszatekintve viszont egy röpke pillanat volt.
Tesót mindig is szerettünk volna Nórinak. Úgy gondoltam, ha már eleve otthon vagyok az egyik gyerekkel, akkor megszakítás nélkül jöjjön a másik is.
El is érkezett a nap. Ám mivel Nórival sportot űztem a tesztre való pisilésből, Steve most csak egyszer engedett tesztet csinálni.
Naná, hogy pozitív lett! :)
Szuper volt, hogy csak mi tudtuk, és sokáig meg is őriztük a titkot. Igaz, az elején kicsit nehéz volt, mert míg Nórival a terhességet úgy éltem át, hogy jó, nő a baba, lesz baba... de semmi tünet, addig most teljesen más volt. Lehet, hogy azért, mert a kicsik különböző neműek? Bár szerintem ez nem törvényszerű.Ebben a terhességben az összes tünetet produkáltam, amik csak le vannak írva a kismamakönyvekben.
Persze volt aggódás is - meg egy csomó ultrahang - a magasabb AFP érték miatt, de szerencsére minden rendben lett. Azt mondanom sem kell, hogy két egészségügyis szülőnél talán még nagyobb a para ilyenkor. Én rögtön a gyakorlati időszak alatt megismert vízfejű kislányra gondoltam; Steve pedig a leasszisztált műtétek során találkozott ilyen kisgyerekekkel, és látta, hogy micsoda kín ez nekik.
Egy idő után a kerekedő pocak miatt nem lehetett tovább titkolózni. Végül elmondtuk hát minden családtagnak a baba jöttét és nemét is. Győrben kicsit el is szomorítotuk a nagyszülőket, mert ekkor tudták meg, hogy elköltözünk. Így az egyik szemük sírt, a másik nevetett.
Egyenlőre úgy tűnik, szeretnénk majd harmadik babát is - igaz, jóval később. Kíváncsi vagyok, akkor merre költözünk, mert eddig minden terhességre jutott egy :)
A várandósság alatt igyekeztem Nórikát is belevonni a dolgokba. Hogy mit is fogott fel? Nem tudom. Ám egyszer megkérdezte:
" - Apának pocakban van tetó? " :)
Ahogy nőtt a hasam, egyre jobban bújt ő is hozzám meg a pocakomhoz, és a benne lévő babához. Puszilgatta, simogatta. Nagyon édi volt! Remélem, ez az idill megmarad közöttük.
Az utolsó napokban már nagyon nehéz... :s
Nóri meglepetésszerűen három héttel előbb jött, most meg két hete tűkön ülök és az eseményre készülök... Húúú, de utálok várakozni! Ráadásul a türelem szobrát sem rólam mintázták :)
Azért remélem nemsokára kezemben tarthatom második gyermekünket; és újra átélhetem, hogy az élet milyen nagy csoda!