Mivel ma korán sikerült hazaérni munkából - hála az új beosztásnak, délben hazamehetek -, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Győrben a mamáékat. Már elég rég voltunk, és a leányzó is nagyon készült.
A mamáék nagyon örültek nekünk, ráadásul egy meglepetés is várt minket. Megérkezett Bandus új babakocsija, amit az interneten rendeltünk. Persze Nóri akarta elsőnek kipróbálni, aztán meg tologatta benne a tesóját. Végül beleköltözött, hogy most ő is kisbaba, és tessék őt tologatni benne. A papa örömmel teljesítette is a kívánságát.
Antussal körülnéztünk a városban is, elintézni a felhalmozódott ügyeinket. Közben a kicsik a nagyszülőkkel maradtak, és sokat játszottak. A kirándulásból késő este értünk haza.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése