2015. január 31., szombat
2015. január 30., péntek
Matricamánia - Nóri befejezte, de újrakezdi...
Megjött végre Nóri elveszett matricacsomagja, így betelt neki is az albuma. Végtelenül boldog volt :)
Viszont, az üzletben járva felfedezett egy újabb matricás füzetet, amit persze szeretett volna megkapni, annál is inkább, mivel az oviban több barátnője is gyűjti.Szerencsére Bandus nem talált ki újabb matricagyűjtést :)
2015. január 29., csütörtök
2015. január 28., szerda
Szerdahely
Tegnap Szerdahelyre látogattunk a gyerekekkel, hogy megnézzük a mamát és a papát. Elég rég voltak már náluk. Rengeteget játszottak az udvaron, volt hógolyózás, szánkózás, hóember építés. Bandi egy kis teherautóval hordta a havat a hóemberhez, Nóri lapáttal.
Délután kicsit még az unokatesóval is játszottak egy nagyot, és este jöttünk haza.
Délután kicsit még az unokatesóval is játszottak egy nagyot, és este jöttünk haza.
2015. január 27., kedd
2015. január 26., hétfő
Hétvégi nosztalgia
Hétvégén Nóri a kedvenc pici kori játékát játszotta: laporellókból "házat" épített, és becipelte a plüssöket, hogy ott laknak, mert az az ovi/állatkert. Ó meg beült hozzájuk középre. Pont, mint baba korában. Évek óta nem csinált ilyet, most meg ezzel állt elő, mikorra bementünk a szobába. Olyan édes volt!
Bandi egy ideig elautózgatott, de azután persze ő is akart saját kis állatsarkot, így neki is építettünk. Órákig eljátszottak vele a kis édeseink...
Bandi egy ideig elautózgatott, de azután persze ő is akart saját kis állatsarkot, így neki is építettünk. Órákig eljátszottak vele a kis édeseink...
2015. január 25., vasárnap
Jó ember a hóember
Ma is voltunk szánkózni, sőt egy hóembert is gyártottunk a gyerekek kívánságára. Egyenlőre befejezetlen maradt, mivel nem volt nálunk se szén, se sárgarépa... De a gyerekeknek így is tetszett.
2015. január 24., szombat
Szánkózás
Végre újra esett a hó! Na persze az öröm nagyrészt a gyerekek részéről van :)
Amint lehetett, kimentünk hát a havazásba, hogy egy jót szánkózhassunk a közeli dombon. A kicsik nagyon élvezték. Ráadásul fel is bátorodtak, mert olyan lejtőn csúszkáltak felváltva, ami egy nagyobb gyereknek is a becsületére válna a meredekségével. De ügyesek voltak, egyszer sem dőltek fel :)
Holnap is megyünk, ha lesz még hó...

2015. január 23., péntek
Majdnem közi - lázas sietséggel
Este közi volt. idén az első...
Majdnem eljutottunk. Antus munkában, a gyerekek oviban. Megsütöttem a sütit estére, hogy megyünk. Átnéztem az anyagot, bekészítettem az üdítőt.
Délután mentem manókért, hogy aztán majd leadom őket a mamáéknak, hogy közi végéig vigyázzanak rájuk. Nórit begyűjtöttem, s mentünk Bandiért. S ott lett a gond: lázas volt a manó!
Így aztán irány haza, és közi helyett gyerekápolás.
Majd legközelebb...

2015. január 22., csütörtök
Jelmezvásár
Mivel lassan itt a farsang -legalábbis az oviban már kitűzték a dátumot egy hete-, ki kellett találni, hogy a gyerekek minek is öltözzenek be. Annál is inkább, mert ez lesz Bandus első hivatalos farsangja!
A cél érdekében végigjártuk Győr általunk ismert három jelmezkölcsönzőjét. A kínálatot látva rengeteg ötlet megfogalmazódott. Nóri alapból Jégvarázsos vonalon gondolkodott, ő ugyanis csak és kizárólag Elza akart lenni. Bandus nem tudta... Aztán megtetszett neki egy tigris jelmez, majd gyorsan utána egy zebra. Ez mellől nem is tágított... ( Hiába akartam Darth Vadernek öltöztetni :( )
Szóval, neki lefoglaltuk a zebrarucit. Nórinak viszont nem találtunk a kölcsönzőkben Elza jelmezt. Volt ugyan pár gyenge próbálkozás a kölcsönzősöktől, hogy "Ezt szoktuk adni Elza jelmeznek...", de valahogy nem volt az igazi.
Megpróbáltunk venni is, de egy csomó bolt után rájöttünk, hogy nem kapni - vagy csak mi nem voltunk minden, jelmezt árusító üzletben. Neten láttunk ugyan, de azt meg ugye nem lehet próbálni...
Így Nóri beleegyezett, hogy nem lesz Elza. De akkor ne kölcsönözzünk, hanem vegyünk jelmezt, mert akkor azzal később is játszhat. Hosszas nézelődés után - ami szerencsére már csak egy üzletre koncentrálódott - kiválasztotta, hogy mi szeretne lenni: indián lány.
Megvettük a jelmezt, ami végül is jó üzlet lett. Ugyanis a kölcsönzés legkevesebb 2500 forint - ami ugye sose jön vissza -, a jelmez meg 3000 volt.
A gond itt kezdődött, ugyanis Bandi sírni kezdett, hogy ő is meg akarja tartani a jelmezét, hogy máskor is beöltözhessen. Így akkor irány vissza a boltba, ahol a Maszatka is választott magának egy ruhát: bohóc akar lenni :)
A kölcsönzőt meg mondhattuk vissza...
Itthon persze fel kellett próbálni a ruhákat :)
(Nóri mamusza NEM a jelmez része!)

2015. január 21., szerda
Suli
Eldöntetett hát végleg.
Az oviban alá kellett írni a papírt, amit továbbítanak az iskolákhoz. A lap, mely a gyerkőcök elkövetkező éveit meghatározza: hova adja őket a szülő iskolába.
Nóri egykori iskolám - reméljük - lelkes tanulója lesz: megy a Móra iskolába, kis elsősnek :)
Rajta kívül a csoportjából a lányok közül csak egy mehet suliba. Kis barátnője is Mórás lesz, így még az is lehet, hogy osztálytársak lesznek. Mondjuk a két kiscsaj ezt szeretné, csak a két család elképzelései mások, mivel a Móra háromféle első osztályt indít. Nyelvit, sportot és művészetit. A kislány szülei más jellegű osztályban gondolkodnak első sorban, mint mi.
De majd meglátjuk, hogy alakul :)

2015. január 20., kedd
Apa itthon
Olyasmi történt ma, amire nem volt példa az elmúlt évtizedben: apa - szerény személyem - annyira megbetegedett, hogy orvosi utasításra minimum egy hét munkakerülésre kárhoztatott :)
Az éjszaka nagy része ébrenléttel telt, a hidegrázós láz miatt. Persze reggel - felvértezve két-három lázcsillapítóval - azért elmentem munkába, de ott sem voltam igazán a megszokott formámban, így a felsőbb vezetés elzavart orvoshoz, aki pedig a fentebb már említett ítéletet hozta.
Nem baj, legalább lesz idő pihenni, gyerkőcözni...

2015. január 19., hétfő
Hóember
Mivel tél van, így lehet hóembert is készíteni. Igaz, hogy hó nincs, de az oviban Banduék megoldották másként. Íme, a fiatalúr hóembere :)
2015. január 18., vasárnap
Látogató
Megbeszéltük, hogy ma folytatjuk Tamással a festést. Így is lett, és mikor megérkezett, egy meglepetésvendéget is hozott: Mirust. Nóri végtelenül boldog volt, hogy végre játszhat egy nagyot a barátnőjével. Mi Tamással elmentünk festeni, a három gyerek meg bevonult a gyerekszobába, és aranyosan eljátszottak. Antus szerint olyanok voltak, mint a kis angyalok :) Bár Bandi néha mellőzve érezte magát, mert nem mindig tudott becsatlakozni a "nagyok" játékába. Sebaj, legközelebb Ambrus is jön, s ketten elautózgatnak :)
2015. január 17., szombat
Festés
Ma egy kis munka adódott. Tamáséknak van egy lakása Győrben, amit most egy picit rendbe kell hozni. Konkrétan festeni kell, elég sokat. Így aztán csatlakoztam a barátomhoz, s segítettem a falak fehérré varázsolásában.
Persze nem ment az ilyen egyszerűen. Még jó néhány napra s rétegre lesz szükség, mikorra a lakás ragyogó fehér lesz. De nagyon jó volt segítkezni :)
Persze nem ment az ilyen egyszerűen. Még jó néhány napra s rétegre lesz szükség, mikorra a lakás ragyogó fehér lesz. De nagyon jó volt segítkezni :)
2015. január 16., péntek
Gyerektelenül
A héten úgy alakult, hogy alig voltak gyerekeink. Sok éjszakárt aludtak Aranka mamáéknál. Volt, mikor maguk akarták, de legtöbbször a munka miatt. Ha mindketten nappalosok vagyunk, a papának s a mamának egyszerűbb, ha ott alszanak. Így nem kell kora reggel eljönniük hozzánk, s elcipelni a csapatot oviba.
De azért nagyon hiányoznak...
De azért nagyon hiányoznak...
2015. január 15., csütörtök
Bandi garázs - Kamion coutdown
A visszaszámlálás elkezdődött... A legújabb zsákmány után már csak négy hiányzó "áldozat" van hátra...
2015. január 14., szerda
Piszkos Fred
Néha apa is kaphat valamit, amire rég vágyott. Még karácsonyra kaptam egy társast, amit már rég szerettem volna birtokolni, mert már a neve is kedves emlékeket ébreszt... Remélem, lesz alkalmam kipróbálni a barátokkal is :)
2015. január 13., kedd
Nóri kutyát kap
Nóri - és Bandi is - szeretett volna egy kutyát. Megígérte, hogy játszik vele, megeteti, sétáltatja... Persze, mondtuk, hogy az lakásba nem való. Beleegyezett, hogy ha majd egyszer lesz udvarunk - azaz netán családi házban fogunk lakni -, akkor kapnak kutyust.
Aztán egyszer csak mégis lett egy kutyus...
Kicsi, gazdaságos - nem fogyaszt és nem piszkít -, és lehet vele játszani :) Nóri nagyon örül neki, mert ilyet is régóta szeretett volna...
Aztán egyszer csak mégis lett egy kutyus...
Kicsi, gazdaságos - nem fogyaszt és nem piszkít -, és lehet vele játszani :) Nóri nagyon örül neki, mert ilyet is régóta szeretett volna...
2015. január 12., hétfő
2015. január 11., vasárnap
Állatkerti séta
Bandus pár hete állatkertbe akar menni mindenáron. Hiába mondtuk, hogy az állatok télen alszanak, nincsenek kint a kifutóikban. Nóri szerint csak a macik és a mókusok alszanak télen, a többi ott van :)
Úgyhogy úgy néz ki, nem lehet kicselezni őket, és állatkertbe kell menni, mégha nincs is szép tavaszi idő.
Hamarosan.
Most azonban ők maguk mentek állatkertbe - meg a lego figurák, ahogy azt kell, busszal és autókkal -, ugyanis felépítették az állatkertes duplo-t és állatkerteset játszottak. Nóri a családokat vitte el a gyerekekkel, Bandi meg a rendőreit és a rablóit :)

2015. január 10., szombat
Tűlevelek
Elérkezett az ideje, hogy megváljunk ünnepünk díszétől, a karácsonyfánktól. Megszolgálta az idejét, így nyugdíjaztuk. Persze nem ment zökkenőmentesen. Az még csak rendben volt, hogy leszedtük a díszeket, s kivettük a tartóból. Ám a neheze ezután jött. A fácska nagyon sűrű, gömbölyded jószág volt. Átmérőben jócskán nagyobb, mint az ajtók nyílása. Behozni anno egyszerű volt, mert össze volt csomagolva. De most...
Megküzdöttem vele, míg sikerült kituszkolni - illetve a liftbe betuszkolni - a szabadba vezető összesen négy darab ajtónyíláson. De sikerült, igaz, mindenütt jócskán vesztettünk tűleveleket - holott elvileg olyan fajta fa volt, ami nem hullajtja a levelét.
Miután kijutottunk, elvonszoltam a legközelebbi gyűjtőhelyig, majd nem maradt más hátra, mint feltakarítani pár kiló tűlevelet... :)

2015. január 9., péntek
Matricamánia - egy megvan
A matrica-mánia nálunk nem ért véget az aktuális sparos album betelésével. Mindkét gyerkőc gyűjtött ugyanis más matricás albumot is. Nóri hercegnőset, Bandi Repcsiset.
A mai napon a posta meghozta Bandu hiányzó matricáit, ő örömmel beragasztgatta, s így teljessé vált a gyűjtemény.
Mondjuk azt nem tudom, Nóri matricái hol vannak, mert egyszerre, egy helyről lettek rendelve... Csalódott is volt a leányzó, hogy őneki nem hozott matricát a posta...
A mai napon a posta meghozta Bandu hiányzó matricáit, ő örömmel beragasztgatta, s így teljessé vált a gyűjtemény.
2015. január 8., csütörtök
Bandi garázs - Már nem kell sok
Mármint kamion. Ha jól számoltuk, már csak öt vagy hat olyan kamiont gyártottak, ami még nincs meg Bandunak. Mostantól, mert megint szerzett pár ritka, eddig hiányzó jószágot.
2015. január 7., szerda
Bábszínház
Tegnap Nóri és az ovis csoportja bábszínházban jártak. A székely menyecske és az ördög című előadást nézték meg. Nórinak nagyon tetszett a műsor. Lelkesen mesélte, hogy mi volt az előadás története. Viccesnek találta, hogy a lány - a menyecske - azt akarta, hogy az ördög a hátán vigye.
A színházból vissza az oviba a buszon ő bábozott a többi lánynak a kesztyűjével. Kapott ugyanis egy pár rózsaszín kesztyűt, amik úgy néznek ki, mint két kisegér. Aranyosan bábozik velük :)
A színházból vissza az oviba a buszon ő bábozott a többi lánynak a kesztyűjével. Kapott ugyanis egy pár rózsaszín kesztyűt, amik úgy néznek ki, mint két kisegér. Aranyosan bábozik velük :)
Címkék:
bábszínház,
Nóri,
ovi
2015. január 6., kedd
2015. január 5., hétfő
Utolsó szabad nap
Tegnap volt a szünet utolsó napja. A kicsik teljesen kihasználták az időt. Korán keltek, néztek egy kis mesét. Utána legózás... Reggeli után vásárolni voltak velünk, majd itthon segítettek egy kicsit rakodni. Ebéd után nagy menet indult: az egész délutánt játékkal töltötték. Nagyrészt legóztak - karácsony óta ez a slágerjáték...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)