Délelőtt nagyon aranyosan eljátszottak.
Bencét többször kellett figyelmezni, de végül is sokat segített Nóri körül. Mindig ölébe akarta húzni, sétáltatni akarta, de Nóri bőszen ellenállt. :)
Ebéd után Nóri hamar elaludt, Bence pedig kiharcolta, hogy ne kelljen aludnia, kihasználta, hogy csak vele foglalkozom.
Délután mamáéknál voltunk. Szuper volt az idő, a gyerekeket nem is lehetett bent tartani. Papa felszerelte nekik a hintát, meg segítkeztek a veteményezésben. Nóri beült a veteményes közepébe, és kaparta a földet. Az éves koszmennyiséget megette egy óra alatt. :P
Udvaron elég fárasztó volt a két gyerekre figyelni. Nóri felfedezte a lépcsőzés örömeit, és naná, hogy a legtetején torpant meg, és kezdett billegni. Közben Bence fára mászott. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Melyik kölköt kapjam el ha leesik?????????Este hamar elaludtak, én is a tyúkokkal mentem aludni, annyira lefárasztottak. :P
Szombaton hazaengedték kórházból a tesómat, délután voltunk babalátogatóban.
Vasárnap a misét nem bírta ki. Mindig előre ment az oltárhoz, és letáborozott a lépcsőnél. ;) Vissza persze sohasem jött, aztán meguntam, hogy mindig utána kell menni, így kimentünk. Kinnt sem volt nyugis, mert a többi sajtkukaccal bandázott. :P
Délután jöttünk vissza, Stevere akkorát vigyorgott, hogy én egész idő alatt nem kaptam ekkora vigyort. :D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése