Nóri az utóbbi időben imád építeni. Néha a legóját veszi elő, néha az építőkockáit, és nekiül alkotni. Sokszor azonban csak a kockabedobó kockáiból vagy poharakból építkezik.
2011. június 26., vasárnap
Alma-banán
Andris pár napja kezdett ismerkedni új ízekkel. Alma-banán pürét kap éppen, de már találkozott répával és krumplival is.
2011. június 24., péntek
Évforduló
Ma van kilenc éve, hogy Antus és én egy pár vagyunk. Mintha csak pár pillanat lett volna... Szinte csak egy hónap telt el, és össze is költöztünk, és azóta sem voltunk egy hétnél többet távol egymástól. Ez így jó. Leírni sem lehet, mennyi közös élményünk van a korai éveinkből... Mennyi helyen jártunk, mennyi mindent kipróbáltunk... Rengeteget adtunk és kaptunk a másiknak s a másiktól. Tanultunk, tapasztaltunk, és együtt váltunk azzá, mik ma vagyunk.
Ma van öt éve, hogy szívünknek kedves emberekkel mulattunk egy jót, az egyik legjobb döntésünk megünnepléseként. Férj és feleség lettünk Isten és ember előtt. Azóta csak jobb lett a kapcsolatunk minden téren. Lett két csodás gyermekünk, akikkel még jobban kiteljesedett az életünk. Formáltak és tanítottak minket, szülővé tettek a szó érzelmi értelmében is.
Boldog vagyok, hogy ilyen nagyszerű társat rendelt mellém az ég. Lassan egy évtizedünk lesz együtt, s remélem, hogy ezen kívül még nagyon sok.

2011. június 23., csütörtök
Kis tokás
Ahogy telnek a hónapok, igazán helyes kis hurkákat növesztett a kismaszat. Sőt, még egy pici tokát is:)
Címkék:
Andris
( nem is annyira ) Új szerzemény
Még nem is említettük, hogy kicsiny családunk négytagúról ötösre hízott. Pedig már lassan három hónapja történt.
Íme, az ötödik ( de nem elem ).
Címkék:
autó
Rend
Madáchot idézném:
"Készen van a nagy mű, igen."
Sokhétnyi rendetlenség és káosz, koszolás után végre elkészültek a munkák a házátalakításnál. Minden működik, minden a helyére került ( kivétel két falikép a nappaliban, ezek még keretezésre várnak ). Most már van idő kicsit pihenni, lenyugodni. Persze odakint még lenne munka, mert cseréltek három ablakot, és így kellene némi színezés az új ablakok körül a falra. Azután még vannak tervek az udvar újraburkolására és egy fedett rész kialakítására a régi melléképületek helyén.
( Csak így halkan jegyzem meg, ezek sem a mi ötleteink, miként az egész átépítés gondolata sem tőlünk eredt. )
De egyenlőre pihi van, nyugi van végre. A képes beszámoló is jön, amint lesz időm fotózni.

lakás
2011. június 22., szerda
A. C. E.
Hasonló, mint az A. A. E. ( Anonim Alkoholisták Egyesülete ), csak gyerekeknek. Ez az Anonim Cumizók Egyesülete:)
Büszkén jelentjük, hogy Nórika immáron nem tagja e szervezetnek, mert végérvényesen leszokott a cumiról!
Eddig ugyanis alváshoz cumi kellett, ráadásul kettő, egy a szájba, egy a kézbe. Most azonban, hogy a fogát kihúzták, a doktor bácsi minimum arra a napra szigorú cumitilalmat hirdetett, hogy nehogy elkezdjen vérezni a foga helye, ahogy a cumit szívja. Azon az estén nagy nehezen rá lehetett beszélni a cumi mellőzésére ( doktor bácsi mondta, te már nagy vagy a cumihoz, a cumi a babáknak való... és ilyesfajta érvekkel ). Igaz, jóval tovább tartott, míg elaludt, és éjszaka is megébredt, és kérte, de eltelt az éj cumi nélkül. Gondoltuk, itt a lehetőség a leszoktatáshoz. Másnap sem kapott cumit, és azóta sem. Pár nap múlva már nem is kérte, és most már minden alkalommal cumi nélkül is gyorsan elalszik.
Jó, néha eszébe jut a cumi, de már csak megemlíti, hogy " Nekem már nincs cumim, csak Bandikának. Bandika pici, neki kell cumi. "
Tehát kislányunk leszokott a cumiról. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Jó dolog, hogy már nem cumis, ennek örülünk. Másrészt kicsit szomorkodunk, mert ettől is egy kicsit felnőttebb lett a kisbabánk...

2011. június 16., csütörtök
Szösszenetek
1.
Reggelinél nézi meredten a tejes dobozt, közben beszélgetünk.
Én: Mit nézel?
N: Tejet.
É: Mit látsz rajta?
N: Gondolkodom...
É: Min gondolkodsz?
N: Hogy Nóna igyon-e tejet.... :)
2.
Hintáztatom.
- Anya, olyan magasra hajtod, hogy mindjárt elrepülök.
3.
Szintén hintázásnál. Kora este van, már felkelt a hold. Nóri kémleli az eget.
- Anya, én lehozom neked a holdat!
- És ha csillagot kérek?
- .... holdat kapsz!
4.
Nóri sokszor ül le mellém, hogy beszélgessünk. Egy ilyen alkalomkor játszódott le az alábbi párbeszéd:
A: -Én is fogok menni majd dolgozni.
N: - Nem! Az csak az apa dolga!
A: - Nem csak az apa dolga, én is megyek majd dolgozni, ha Bandika már nagy lesz, mint Marcika.
N: - Én iiiis megyeeek!
A: - És te mit fogsz dolgozni?
N: - Énekelni fogok a lányoknak!

2011. június 15., szerda
Csendháborítás
Andriska megtalálta a hangját. Egyre többet gőgicsél. Rázendít csak úgy magának, gőgicsél a kezeinek és a játékoknak, amiket lát. A vele foglalkozó emberekkel pedig mintha beszélgetne: ha lát minket és beszélünk hozzá, gőgicsél ő is.
Sőt, este, mikor meglátta a cumisüvegét az apjánál, olyan méltatlankodó gagyogást rendezett, hogy még a másik szobába is behallatszott.

2011. június 12., vasárnap
Fogorvosok
Megszületett az ítélet. Voltunk fogorvosnál, majd az továbbirányított a szájsebészetre. A diagnózist jól gondoltuk, a foga eltört és a zománc lejött róla. Sajnos menthetetlennek ítélték, így meg kellett szabadulni tőle. Ráadásul minél gyorsabban, mielőtt begyullad és elfertőződik. Ezért azon frissében kapott Nóri két szurit a szájába - persze nem tetszett neki -, amitől jól elzsibbadt. Ezután a doktorbácsi gyorsan kihúzta a rossz fogacskát. Szerencsére nem fájt neki, csak a lefogás ellen ágált egy kicsit. A vérzés is gyorsan abbamaradt, és elég gyorsan gyógyul. A nagy kaland után egy órával már vígan lapátolta magába a borsólevest.
Kicsit kajlán néz ki így fogatlanul, de reméljük gond nélkül ki fog nőni a másik foga, és elfeledhetjük ezt a kalandot.
A fogacskáért kárpótlásul pedig kapott egy kisvasalót, ami zümmög, világít és vizet is spriccel! Azóta mindent ki akar vasalni...

2011. június 9., csütörtök
Rötyi
Ma munkában csörgött a telefonom. Antus hívott. Ez önmagában nem szokatlan tény, nem blogravaló hír. A hívás oka azonban igen. A telefonban hangos, gurgulázó rötyögést - baba nevetést - hallottam.
Andris a mai napot választotta arra, hogy először nevessen hangosan!
2011. június 3., péntek
Fogas kérdés
Nóri még csak alig két és fél éves, de már kiesett az első tejfoga. Na persze nem a korai fogcsere miatt, és nem is egészen.
Győrben voltunk, és betértünk egy üzletbe, ahol Nóri "üveget" - szopókás üdítő - szeretett volna venni. Annyira sietett megtalálni a vágyott terméket, hogy nagy lendülettel hasra esett futtában ( megbotlott valamiben ). Az eredmény: A felső metszőfogaiból a két középső megsérült: a bal oldaliból letört egy pici csücsök, a jobb oldali viszont függőlegesen kettétört, és nagy részéről lejött a zománc is. Kilátszik az egész fogbél. Szegénykémnek bármihez hozzáér, fáj. Jövő héten elmegyünk fogorvoshoz, meglátjuk, mit mond.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)