Az első baleset

 Nórika 13 hónapos korára tanult meg önállóan járni. Vagyis hosszabb távokat megtenni, szoba egyik végéből a másikba. Fokozatosan bővítette repertoárját, míg végül szobáról szobára halad. Annyira rákapott az ízére, hogy már csak akkor mászik, ha fel akar kapaszkodni, mert felállni még nem tud.

Nagyon óvatosan jár, ha nem biztos magában, inkább popóra tottyan. Ezért is csodálkozom, hogy megtörtént vele élete első balesete. :(
A hétvégén Szerdahelyen voltunk. Természetesen ott is be kell mutatni a tudományt! Kacarászva járkált ide-oda. Csak mamára és papára figyelt, hogy milyen reakciót vált ki belőlük. Aztán meg előre esett, fejét a radiátor élébe ütve. ;(  Volt nagy sírás!

Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy manapság mennyire féltve van egy gyerek. Kutacsvédő bukósisak, szuperzárak: konnektorok, fiókok, ajtók, meg, még ki tudja mire. Hol marad a gyerek pakolási vágya? Élje ki minden vágyát játékokban? Hiszen az élet több mindenre megtanítja!

Gyerekkoromban eszembe sem jutott konnektorba nyúlni, és szüleim sem kerekítették le bútoraikat 4 gyerek kedvéért. Ott voltak mellettünk, és ha pakolni akartunk, hát engedték. Veszélyes tárgyakat meg nem gyerek magasságban helyeztek el.

Félreértés ne essék, nem ültetem Nórit konnektor elé, csak hagyom, hadd fedezze fel a világot. A totyogókor az esések korszaka is. Nem lehet kivédeni az összes balesetet. Ha meg megtörténik, ott vagyunk mellette. Letöröljük a könnyeket, vigasztaló puszikat adunk, s már szalad is tovább.