Újabb hónap telt el, mióta Nórika velünk van. Milyen hihetetlen, hogy mennyi változáson esik át egy ekkora emberke.
Testi fejlődésre már utaltam egy korábbi bejegyzésben, azóta pedig védőnéninél nem jártunk. A lényeg, hogy 68-as ruhákat hord, bár ez a "babaruhabiznisz" elég szélsőséges méret ügyben, mert van még 62-es, de már 74-es ruhánk is.
Mozgás: Hason egyre ügyesebben kísérletezik, hogy elérje a kiszemelt tárgyat. Ha megkaparintja, könyökére támaszkodva várja az ovációt. Szeret repülőset játszani (hasa lennt, keze-lába a levegőben kalimpál). Konkrétan még nem mászik, de a kezdeményei megvannak. Sőt! Ami azt illeti, a lábaival már mászna, csak a kezei vannak még leragadva.
Kúszás profin megy előre, hátra, s 360 fokos körben. Kitámasztva üldögél, de ha elmélyül egy játékban, képes magabiztosan megülni támaszték nélkül is.
Játékok után már két kézzel nyúl, kezeit forgatja a nagy tanulmányozásban. Amit elejtett, azt keresni kezdi. Ujjaival összecsippent apróbb tárgyakat, úgyhogy jöhet minden, amin címke van.
Továbbra is felhúzatja magát álló helyzetbe. Talpai már érintik a talajt, de még mindig elég virtuóz.
Értelem: Figyelme még elterelhető, de már egyre jobban leköti őt ez a színes világ. Főleg az ablakon beszűrődő napfény és a falevelek tánca nyűgözi le.
Megérti a gyere kifejezést, tapsi - tapsi-ra a kezembe csap - ez inkább pacsizás lesz. :-) Pá - pá-t kiváltságos emberek kapják, ajá - ajá-ra, pedig már nem karmolja végig az arcomat.
Játékoknak szokott magyarázni, bár nem lesz az a szószátyár fajta. Annál beszédesebbek a mozdulatai. Magához húz vagy eltol, kalimpál vagy megnyugszik.
Alvás: Jelzi, ha álmos. Napközben a melléfekszeméssimogatomahátát vagy a kapaszkodikazujjamba projekt működik. Esténként az ágyában egy altatódal után alszik el. Éjszakákat általában végigalussza, reggel 5 körül átkéredzkedik hozzánk, és alszik fél 8-ig. Lehet, ha nem kelne fel, én cipelném át magunkhoz, hisz olyan jó, amikor édesen szuszog, és hozzábújhatunk. :-D 3x alszik,. Délelőtt max. másfél órát, kora, és késő délután még egy-egy 45 perceset, autóban pedig bármikor képes.
Evés: Fő tápláléka még mindig a tej, de az étlapja egyre bővül. Enni szeret, szerencsére nem kell elvonni a figyelmét pár kanál falatért.
Foga még mindig nincs, bár egy aprócska kezdemény (kb. akkora, mint egy gombostű feje) már áttörte az ínyét. Pedig már azt hittem, örökre ilyen mamócás marad. :-D
Szereti a sípolós, és a kukucs- játékot. Szeret zsipp-zsuppozni, ölben lovacskázni, a tükörbeli másik babával beszélgetni, játékokat ledobálni.
Utálja az orrszi-porszit, a sapkákat és az öltözködést.
Édes gyerek - néha kiakaszt, de a miénk.
Maradhat. :-)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése