Visszaemlékezések

Új blog indult a közelmúltban... Gergő-világ. Barátaink igazi, teljes és háromtagú családdá upgrade-elték magukat, s mi ennek szívből örülünk. Az első bejegyzés természetesen Gergő születése volt zApától.
Ahogy olvastam, megrohantak az emlékek, hogy a mi minimanónk hogyan született. Mivel úgyis terveztem az első fél évünk fontosabb eseményeit megörökíteni, azt hiszem, ez pont jó lenne első történetnek. A kezdet kezdete szerepelt régi blogunkon, igaz, ott Nóri szemszögéből. Akkor a születése előtti esténél tartott a történet, mikor is manóka elvonult egy csendes sarokba aludni.
Innen folytatom.
Mi is ágyba bújtunk azzal, hogy másnap készítünk sok szép kismamafotót - párat mutatóba, párat a privát albumba ;) Három hét volt még hátra, úgy gondoltuk, épp megfelelő az időpont a fényképezőgéphez.
Hajnali négykor azonban Antus ébresztett, hogy a magzatvíz távozott. Gyorsan összepakoltunk, felöltöztünk, és közben figyeltük a fájásokat. Ezek elenyésző erősséggel, de viszonylag rendszeresen voltak is. Taxit hívtam, majd irány a kórház. Reggel hat óra. Felvétel, vérvétel, mély levegővétel: úgy néz ki, Bobek nem vár tovább. Hétre megjött az orvosunk is, vizsgálat: " Itt ma baba lesz." Telefon a főnökömnek: ne várjon munkába. Elvágtáztam ásványvízért, beöltöztem zöldbe és vártuk, mi lesz. Nyolc felé már erősödtek a fájások, de csak fél kilenc után érték el a durva szintet Antus szerint. Robi - az orvosunk - ekkorra ért vissza a reggeli szeánszról - referáló -, amire nyolc előtt távozott. Látva a kismamát adni akarta a fájdalomcsillapítót, ugyanis addig nem kellett. Jobban megnézve a helyzetet rájött, hogy már nincs értelme, mert mikorra hatna, már késő. Így is lett, s átküzdve együtt - na jó, Antus jobban küzdött - az utolsó fél órát, pár perccel kilenc után manócska előbújt. A köldökzsinórt én vágtam el, majd pár percre rátették a kislányunkat Antus hasára. ő csak annyit tudott mondani a meghatottságtól: " Szia Babuska. " Én annyit se.
Maszatkát - szó szerint - elvitték rendbe tenni, méricskélni, becsomagolni. Én vele tartottam az újdonsült anyuka kérésére, míg vele a doktor és a segédje foglalkozott. Babus kíváncsian nézelődött, nem sírt, hősiesen tűrte a további megpróbáltatásokat. Mikor már felöltöztetve feküdt a melegítő alatt, akkor mertem csak tétován megérinteni. Ő egyből megfogta az ujjam, s rám nézett a pici kék szemeivel. Örökre rabul ejtett. Nem vagyok gazdag, híres vagy erős; de tudom, hogy mindent meg fogok tenni a boldogságáért, míg csak élek.
Visszavittem Antushoz, s csak néztük Őt. Ő el volt foglalva a szülőszoba tanulmányozásával, és a doktorral, aki elsőnek gratulált, s kifejezte csodálatát a szülés gyorsasága és a kismama tűrőképessége iránt. Ezután értesítettük a barátainkat, rokonainkat sms-ben a nagy hírről. Felhívni csak a szűk családot - immáron nagyszülők - hívtuk, továbbá Antus a nővérét - későbbi keresztanya -, én pedig Tamást.
Doktorunknak hála kétágyas kórtermet kaptunk, mindvégig szobatárs nélkül. Ő minden nap megjelent lelkiismeretesen míg bent voltunk, és mindenben segített, mindent elmagyarázott.
A kórházban egy hetet töltöttünk, de erről majd legközelebb mesélek.