Hosszas keresgélés után ráleltem egy festői, hangulatos házikóra Lovas községben. A neve Kishalász vendégház. A település maga Alsóörs mellett van, kb. 2 kilométerre a parttól. Tehát ideális helyen. Ráadásul az egész északkeleti balatonpart könnyedén elérhető - Füred, Tihany, Almádi, Csopak, Alsóörs, stb.
Ami még nagyon vonzóvá tette a házikót, az a saját lóistálló lovakkal, lovaglási lehetőséggel :)
Szóval lefoglaltam még tavasz végén a családi apartmant - két szoba, saját fürdővel. Most pedig nekiindultunk a kalandnak :)
Vasárnap reggeli után bepakoltuk az autóba a cuccainkat, és megkezdtük a nyaralást. Veszprémben megálltunk egy kicsit, vásárolni ezt-azt reggelihez, vacsorához, majd elautóztunk a szállásra. A házikó a szőlőhegyen van a település mellett, külön bekötőúttal, így az egész olyan a tájban, mintha Toszkána vagy Provance környékén járnánk.
A tulajdonosnő már várt minket, megmutatta a házat, a szobánkat, a saját borospincét (ahol azonnal kétfajta - és nagyon finom - saját készítésű pálinkával kínált), a lovakat, a kerti tavat, a gyereksarkot hintával és homokozóval - szóval mindent. Megjegyzem, egy nagyon kedves és szívélyes hölgy a tulaj. Adott nekünk egy Balatoni Riviéra kártyát, ami rengeteg helyen jelent kedvezményt, 5-100 százalékig. Közlekedésre (hajók, buszok), belépőkre, szolgáltatásokra, éttermekbe, és még rengeteg más dologra.
Miután birtokba vettük a szobákat - és felfedeztük az egész mesebeli házikót -, úgy határoztunk, hogy lemegyünk kicsit a strandra. Alsóörsöt vettük célba, mivel még egyikünk sem volt ott. A kártyának hála nevetséges összegű belépőt fizettünk - egyébként a strandbelépőkre csak 40 százalékot kell fizetni a kártyával az első négy napon, a nyaralás ötödik napjától pedig ingyenes belépést biztosít.
A gyerekek persze élvezték a strandot, rengeteget játszottak a vízben, csak enni lehetett kicsalogatni őket.
Jócskán esteledett, mikorra ki lehetett húzni a vízből őket. Összepakoltunk, és kerestünk egy éttermet a parton. A Kicsi Piros étterembe tértünk be - mint később kiderült, nagyon jó választás volt. Hangulatos hely, kiülős terasszal - mi is ott ültünk le -, faragott fa bútorokkal. A konyha kiváló, bőséges adagokat adtak, és minden nagyon finom volt. A gyerekek húslevest kértek, majd Bandi krokettet és rántott gombát, Nóri Gordon Bleu-t rizzsel. Antussal mi "Fürdőzők lakomáját" rendeltünk, ami egy kétszemélyes tál, krokettel és rizi-bizivel, négyféle hússal. A két személyre megnevezés mondjuk nem pontos, mert több embernek is elég lett volna az adag :)
Desszertnek palacsintáztunk - már akibe még fért valami :)
A vacsi után bejártuk az esti jachtkikötőt - maradandó élmény volt.
Szinte éjfél volt, mikorra hazaértünk. A manók úgy estek be az ágyba, és pillanatok alatt durmoltak is :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése