Nyugodj békében!

Volt egyszer egy blogol.hu nevű oldal. Itt kezdtünk neki a blogírásnak, még Nóri születésekor. Úgy fél év után váltottunk a mostani tárhelyre. Azóta többször előjött, hogy annak az oldalnak a bejegyzéseit át kellene hozni ide, hogy minden egyben legyen. De mindig Pató Pál úr voltam, azaz Ej, ráérünk arra még!
Nos, nem.
A napokban jártam -volna- arrafelé. De megszűnt a tárhely, így ugrott a régi oldalunk is. Az ottani bejegyzések, képek örökre elvesztek. Csupán a legeslegelső bejegyzés maradt meg, az is azért, mert már régebben átmentettem ide, afféle próbaként.
Ezt adom most közre, az eredeti formában, a régi blogunk emlékére.
Nyugodjék békében!

Kedves Mindenki!

Hosszas unszolás után - amit a Lányos Apák Népes Táborának egy jelentős tagjától kellett elszenvedni  - végre elkezdjük kicsi életünk dokumentálását. Meglátjuk, mi sül ki belőle, mert ilyet még egyikünk sem próbált - igaz, gyereket nevelni sem, maximum kibicként a keresztfiunkat.

A kezdeteink majd egy hónapra nyúlnak vissza igazából, de majd később lesz erről is részletes beszámoló. Addíg is megmutatkozunk.

Puszi mindenkinek!

Fél év

Bevégeztetett.
Valamikor majd' egy éve megfogadtam, hogy a blog történetéből hiányzó első fél évet nagy léptékben - azaz havi bontásban - elmesélem. Ez az utolsó ilyen bejegyzés, hiszen elértem a fél évet!
Most lássuk, mi történt a hatodik hónapban.
Lipóton kezdtünk, a strandon, méghozzá Emivel, Mariánnal és Bencével. Egy szép napot töltöttünk együtt, igaz, Manó ekkor még kihagyta a pancsit :) Pár nap múlva először mentünk hármasban vacsorázni étterembe, mégpedig a Marcalba.
A következő esemény már nem volt ilyen vidám, rokon temetésére mentünk Szerdahelyre.
Persze a hónap során többször jártunk Péren is. Az itteni nagyszülők szerint viszont nem elégszer :(
Hatodikunk közepén állatkertbe voltunk Győrben, megint keresztfiunkkal és szüleivel. Még azon a héten látogatóink is voltak, Sárika, Viki és Bozsó személyében. A rákövetkező hétvégén Szerdahelyen tartottunk sógorommal, Csabával egy közös szülinapi bográcspartyt. Ő 50, én 30.
Elmondandó információ még, hogy igazából egész hónapban nézegettük a kiadó lakásokat, mert el akartunk költözni a Bartókról. Sajnos hosszabb távon különböztek az elképzeléseink az unokatestvéremékétől, akiknek az üres lakását használtuk. ( Hű, de szolid, kultúrált megfogalmazás lett! ) A hó végére találtunk egy megfelelő lakást Szabadhegyen, és rákészültünk a költözésre. ( Innen pedig újraindult a blog. )
Na és hogy milyen volt Nórika fél évesen?
A kézével bármit megfog, mozgat. Egyedül iszik a cumisüvegből. Vidáman hasal, fejét felemeli, tartja és úgy nézelődik. A hónap végére ebből elér a négykézlábra állásig, és így hintázik előre-hátra. 6700 gramm és 68 cm. Gyümölcsöt, üveges bébiételt eszik... és a hónap végére leszokik az anyatejről :( Úgy is mondhatnám, hogy hiába van, nem kell neki, nem érdekli. Csak a tápszer cumisüvegből. ( A kis lustaság. )

Öt

Az ötödik hónapunk két új " tudományt " hozott. Ekkor fordult először oldalra Nóri, mégpedig a bal felére. Ez mindjárt a hó elején volt, a végén pedig már felhúzta magát, ha fogtuk a kezét!

Ebben a hónapban voltunk Péren és Szerdahelyen, ráadásnak a lányok hónap végén megint kettesben mentek vissza Szerdahelyre.
Szintén ebben a hónapban voltunk lakásnézőben az előtakarékossági programhoz. Az önkormányzat a Szent Imre úton adott egy " enyhén balkáni " stílusú lakást. A mérete volt az egyetlen elfogadható része. Így aztán köszönettel visszautasítottuk. Várjuk a jobb ajánlatot.
Látogatói voltak az öthónaposnak: Emi mama és Anti papa; Lackó; Aranka mama és Öcsi papa ( ők többször is ).
A hónap további eseményei közt csupán egy oltás említendő ( Nórinak ), meg egy házassági évforduló ( ez meg nekünk ).

Négy hónap

Manónk kicsiny életének negyedik hónapja elég mozgalmasra sikerült.
A hónap elején három napot Budapesten töltöttünk. Meglátogattuk rokonainkat, Mártiékat és Laciékat. Ezen kívül felkerestük Mirust is. Mivel még nem volt Nóri ilyen "sokáig" távol Győrtől, ez a három nap tekinthető az első hivatalos kirándulásának ( vagy nyaralásnak, kinek hogy tetszik ).
Az elkövetkező héten voltunk Péren és Szerdahelyen, majd visszatértünk Pestre újjabb három napra. Innen mentünk Nagymarosra, maszatka első élőszereplős ifjúsági találkozójára.
Ezután először hagytak magamra a lányok, és kettesben mentek Szerdahelyre.
Voltunk még bababörzén is, továbbá meglátogattak minket Bélusék.
Választottunk Nórinak gyerekorvost Szabadhegyen, Dr. Tatai Anna személyében. ( Mint kiderült, nagyon jó választás volt. ) 5420 gramm súlyt mért a picinknél, és elküldte az első hallásvizsgálatra is.
Végezetül, két nagy tudománnyal örvendeztetett meg minket kisbabánk e hónapban:
Egyedül hasalt a kádban és május 29-én először nevetett hangosan!!!

2, 4, 6, 8

Úgy tűnik, életünkben minden második év hoz valamit. Mondhatjuk, hogy június 24.-e a mi évfordulónk :) Lássuk, mi történt az elmúlt években.

- Nyolc éve:

 Megismerkedtünk...

- Hat éve:

 Eljegyeztük egymást...

- Négy éve:

 Összeházasodtunk...

- Két éve:

Megtudtuk, hogy pár hónap múlva hárman leszünk...

Három hónap, és Húsvét!

Nórika elérkezett negyedéves korához. Egyre többet mozgott, állandóan járt keze-lába. A fürdéseket imádta, az éjszakákat többé-kevésbé átaludta. Mivel erre a hónapra esett húsvét, úgy gondoltuk, ideje eltávolodni Győrtől, és meglátogatni a nagyszülőket. Így aztán húsvét vasárnapján elmentünk Pérre a meglepetésautónkkal. ( Azért meglepetés, mert akkor volt pár napja, hogy vettük, és senki nem tudott róla. ) Elmentünk misére, majd a papáékhoz. Nagyon örültek nekünk. Délután Nóri megismerkedett Mirussal is, akinek akkor volt a keresztlője.

Másnap a szerdahelyi papáéknál voltunk, ahol szintén Manóka volt a sztár.

A hónap fennmaradó részében készültünk a májusi nagy utazásra Pestre, majd az azt követő Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra.

A második

Mivel jól sikerült az első séta odakint, a második hónap a környék megismerésével telt. Sokat sétáltunk a manónkkal és az ő vadiúj babakocsijával ( igen, csak ekkorra vettük meg neki ) a környező utcákon. Új látogatónk e hónapban négy fő volt: elsőnek barátunk, Pap Gábor érkezett. Olyan volt, mint Dávid és Góliát ( megszemélyesítők: Nóri a maga 55 centijével, és Gábor diszkrét 2 méterével ), csak nem végződött olyan csúnyán :) A második Kiss Attila nevű exkollégám volt, a harmadik helyen pedig ketten osztoztak, aZanya és aZapa ( polgári nevükön Ildi és Kolly ).

Maszatka kezdett megbarátkozni a vízzel, ugyanis először nagy ellenségek voltak. Már jóval többet volt ébren és próbálgatta fejleszteni a képességeit. Öltögette a nyelvét, integetett, próbált hason buksit emelni, pocira fordulni ( csak az oldaláig ment ), kezdte megfogni a tárgyakat és megjelent az első mosolyféleség is.

 

Egy hónap

Igen igen, újra az emlékeké a blog. Eredetileg úgy terveztem, hogy mikorra Manó egy éves lesz, el fogom mesélni a kimaradt első fél évét. Na persze. Nem igazán jött össze. Remélem, legkésőbb eme blog első szülinapjára sikerül :)
Na akkor a folytatás.
Bobek két hetes koránál tartottunk. Lassan összeszoktunk, és boldogan éltük a mindennapokat. Vártuk, hogy Maszatka egy hónapos legyen. Látogatóink voltak: Emi és Bence; Szerdahelyi Mama és Papa; Juditka, Lidi és Csabika; Lackó. Péri Mama és Papa rendszeresen jöttek, segítettek, elláttak minden jóval minket.
Kisbabánk lassan hozzánk és a környezetéhez szokott. Az egyhónapos "jubileumát" azzal ünnepeltük, hogy kivittük sétálni, mivel nagyon szép időb volt. Szegénykémre picit nagy is volt a ruha, jól be is csomagoltuk, úgyhogy olyan kis plüssmaciszerű lett.

Nagyon tetszett neki, főleg a fák lettek nagy barátai ( ez azóta is tart ). Nem tudom, mi ragadhatta meg, mert szerintem egy egy hónapos annyira még nem lát el olyan magasra, ahol a lomb kezdődik. Ez egyenlőre az Ő titka :)

Újra élőben

Hazatérés

Ott hagytam abba, hogy hazamehetünk Nórival. Míg egyedül voltam, mindent előkészítettem. Ráadásnak kivettem két hét szabadságot, hogy segíthessek a kezdeti időkben.

Szóval, mivel a hazatérés előtt ügyeltem, így reggel gyorsan hazaszaladtam a mózeskosárért és kis ruhákért. Becsomagoltuk manót, és búcsút intettünk a kórháznak. Mikorra a taxi letett a ház előtt, odaértek az első otthoni meglepetéslátogatók is. A péri mama jött, és vele Laci, Mari és Ildi Fehérvárról. Sokat nem időztek, csak megcsodálták Bobeket.
A hetünk az ismerkedéssel telt. Megmutattuk a picinek a lakást, az ablakból a fákat ( későbbi nagy barátait ), a holmijait... Kipróbáltuk közösen a fürdetést, pelusozást, öltöztetést, éjszakai felkelést. Szerencsére Nórika már az elejétől jó baba volt, így éjszakánként három óránként kelt, gyorsan szopizott és aludt is tovább. Amire büszke vagyok, az esetek 95 százalékában én keltem fel és vittem Antushoz az ágyba cicizni maszatkát. :)
Lassan egymáshoz szoktunk mi hárman. Naphosszat csak csodáltuk Antussal a mi pici babánkat. Milyen remekmű is egy baba. Mindene megvan ( csak picibe ), tökéletesen működik, szuszog, mozog...
Mondhatjuk, mintababánk lett. Nagyrészt aludt, mindenféle gond nélkül. Kétóránként evett, jól tűrte a nyaggatást, amiben újdonsült szülei részesítették. Nem volt hasfájós, nem volt nyűgös. Az egyetlen gyenge láncszem a fürdés. Az valahogy nem jött be neki ( később annál inkább, de ezt majd máskor ). Volt sírás, kepesztés, pedig mi mindent előírásszerűen csináltunk. :(
Az, hogy ügyes lesz, már ekkor megmutatkozott. Gyakorlatilag kéthetesen az oldalára fordult és vissza, ha úgy tartotta kedve. Ha ébren volt, mindent érdeklődve vizsgált. Ami nekem ezekben az időkben ( és később is, ameddig tartott ) a legjobban tetszett benne, az az ösztönös szopizás. Ha valami a szájacskája közelébe került, fejecskéjét gyorsan jobbra-balra tekergetve próbálta bekapni. Annyira édes volt!

Nórika élőben, először

" Hol élsz te, dobozban? "

A kérdésre a válasz: Igen. Legalábbis az első hét egy részében.

Történt ugyanis, hogy manóka besárgult. Sajnos olyan mértékben, hogy inkubátorba tették, kék fény alá.

Lehet, hogy azért lett túl sárga, mert három héttel korában született? Igazából csak találgatni lehet. Így persze ugrott a " gyors szülés, gyors távozás a kórházból " elképzelés. Majdnem egy hétig ott voltunk. Ebből Nóri 3-4 napot töltött a " dobozban ".

Persze látogatók voltak: Jöttek a péri mamáék Lackóval ( ők többször is ), későbbi keresztanya Bencikével, Anita Lottikával, Lidi Judittal, Nóriék Fannikával, és Antus kolléganői közül páran.

Persze vannak, akik azt mondják, jobb a kórházban békén hagyni a babát és a mamát. Lehet, hogy így van. Első nap mi sem kívántunk senkit, de mivel könnyű szülés volt, másnap már örültük a látogatóknak. Részemről én végigdolgoztam a hetet - úgysincsenek még otthol alapon -, ám minden nap átlógtam hozzájuk. A délutánokat és az estéket - fél éjszakákat pedig ott töltöttem velük. ( Ilyen szempontból jó munkahelyem van. )

Maszatka ezekben a napokban főként aludt és evett. Azt a kevés időt, amit ébren volt, a világra való csodálkozással töltöte.

Visszaemlékezések

Új blog indult a közelmúltban... Gergő-világ. Barátaink igazi, teljes és háromtagú családdá upgrade-elték magukat, s mi ennek szívből örülünk. Az első bejegyzés természetesen Gergő születése volt zApától.
Ahogy olvastam, megrohantak az emlékek, hogy a mi minimanónk hogyan született. Mivel úgyis terveztem az első fél évünk fontosabb eseményeit megörökíteni, azt hiszem, ez pont jó lenne első történetnek. A kezdet kezdete szerepelt régi blogunkon, igaz, ott Nóri szemszögéből. Akkor a születése előtti esténél tartott a történet, mikor is manóka elvonult egy csendes sarokba aludni.
Innen folytatom.
Mi is ágyba bújtunk azzal, hogy másnap készítünk sok szép kismamafotót - párat mutatóba, párat a privát albumba ;) Három hét volt még hátra, úgy gondoltuk, épp megfelelő az időpont a fényképezőgéphez.
Hajnali négykor azonban Antus ébresztett, hogy a magzatvíz távozott. Gyorsan összepakoltunk, felöltöztünk, és közben figyeltük a fájásokat. Ezek elenyésző erősséggel, de viszonylag rendszeresen voltak is. Taxit hívtam, majd irány a kórház. Reggel hat óra. Felvétel, vérvétel, mély levegővétel: úgy néz ki, Bobek nem vár tovább. Hétre megjött az orvosunk is, vizsgálat: " Itt ma baba lesz." Telefon a főnökömnek: ne várjon munkába. Elvágtáztam ásványvízért, beöltöztem zöldbe és vártuk, mi lesz. Nyolc felé már erősödtek a fájások, de csak fél kilenc után érték el a durva szintet Antus szerint. Robi - az orvosunk - ekkorra ért vissza a reggeli szeánszról - referáló -, amire nyolc előtt távozott. Látva a kismamát adni akarta a fájdalomcsillapítót, ugyanis addig nem kellett. Jobban megnézve a helyzetet rájött, hogy már nincs értelme, mert mikorra hatna, már késő. Így is lett, s átküzdve együtt - na jó, Antus jobban küzdött - az utolsó fél órát, pár perccel kilenc után manócska előbújt. A köldökzsinórt én vágtam el, majd pár percre rátették a kislányunkat Antus hasára. ő csak annyit tudott mondani a meghatottságtól: " Szia Babuska. " Én annyit se.
Maszatkát - szó szerint - elvitték rendbe tenni, méricskélni, becsomagolni. Én vele tartottam az újdonsült anyuka kérésére, míg vele a doktor és a segédje foglalkozott. Babus kíváncsian nézelődött, nem sírt, hősiesen tűrte a további megpróbáltatásokat. Mikor már felöltöztetve feküdt a melegítő alatt, akkor mertem csak tétován megérinteni. Ő egyből megfogta az ujjam, s rám nézett a pici kék szemeivel. Örökre rabul ejtett. Nem vagyok gazdag, híres vagy erős; de tudom, hogy mindent meg fogok tenni a boldogságáért, míg csak élek.
Visszavittem Antushoz, s csak néztük Őt. Ő el volt foglalva a szülőszoba tanulmányozásával, és a doktorral, aki elsőnek gratulált, s kifejezte csodálatát a szülés gyorsasága és a kismama tűrőképessége iránt. Ezután értesítettük a barátainkat, rokonainkat sms-ben a nagy hírről. Felhívni csak a szűk családot - immáron nagyszülők - hívtuk, továbbá Antus a nővérét - későbbi keresztanya -, én pedig Tamást.
Doktorunknak hála kétágyas kórtermet kaptunk, mindvégig szobatárs nélkül. Ő minden nap megjelent lelkiismeretesen míg bent voltunk, és mindenben segített, mindent elmagyarázott.
A kórházban egy hetet töltöttünk, de erről majd legközelebb mesélek.