Nincs 5letem

Szerdán, Steve-re hagytuk a ház (blog) őrzését, és meglátogattuk Emi mamát és Anti papát. A múltkor, úgyis olyan rövidre sikerült kiruccanásunkat pótoltuk be, hadd Nórikázzák ki magukat.

Másnap megtapasztalhattam milyen lenne kétgyerekesnek lenni. Bence keresztfiunkra kellett vigyázni. Kicsit aggódtam, hogy tudom majd a gyerekek szükségleteit egyszerre kielégíteni, mert Bence felettébb féltékeny. Szerencsére megbarátkoztak, és be lehetett vonni a Nóri körüli teendőkbe.Pénteken várva-várt meglepetésként befutottak nővéremék Németországból. Babócánk megismerkedett az unokatestvéreivel, kiváltképp Sárikával, aki bébi-bébi, aja-aja, pusszi-pusszi szavaival belopta magát Nórika szívébe (1 év 10 nap Sárika javára). Ezt látva Bence anyatigrisként óvta Nórit minden idegentől, akár hozzáért, akár csak rápillantott.

Mivel már Bobekapunak naggyon-naggyon hiányoztunk szombat délután hazajöttünk. Elégedetten konstatáltuk, hogy ő is bekapcsolódott a blogolásba.

Kinntlétünk alatt lett Kisbobek 8 hónapos, de az erről szóló fáma már egy újabb blogtéma lesz.

Tatai képek

Végre a várva-várt keresztelő

Halihó mindenki!

Már vagy egy fél éve, hogy a régi blogot írtam. Nem volt túl sikeres... Mostanában kicsi feleségem egyre többet bíztat, hogy szedjem össze magam és írjak újra. Például a keresztelőt, ami még augusztusban volt. Ennek kapcsán arra gondoltam, hogy mivel Bobekanyu ír a mindennapokról, én megírom az elmúlt fél év fontosabb eseményeit. Ha sikerül, talán még feljegyződik a születés másik része is, ami a bébi szemszögéből mutatja a nagy eseményt.

De most a keresztelő.

Egy szép vasárnapon ( konkrétan 23-án ) volt a nagy esemény a Szent Imre templomban.Tizenegykor ott álltunk a keresztelőkápolnában Nórikával, körülöttünk szűk családunk, és hallgattuk az atya szép szavait a kereszténységről. Minden csodaszép, idilli volt... Pedig alig jött össze.

Mivel nemrég költöztünk új lakásba, a keresztelő hete rakodással, bútorszereléssel telt. Közben persze készülődni is kellett: beszerezni az italokat, húsokat, egyébb alapanyagokat a kajához. Tortákat kellett rendelni, keresztelőruhát venni, elmenni a templomba megbeszélni a részleteket. No meg még vagy ezernyi apró dolog, ami ennyi idő múltán már eszembe sem jut. Szombatra már minden felpörgött: a tortákat Attila készítette Nyúlon, a sülteket Aranka mama Péren, a salátákat mi a lakásunkban. Közben pakolás, takarítás, Nórizás... Szerencsére segítség érkezett: Juditka.

Így már minden elkészült estére, még székeket is szereztünk a vendégséghez. Viszont annyira felpörögtünk, hogy zuhanyozás ( és a lányok fodrászkodása )után még nekiültünk hármasban kártyázni hajnali kettőig

Vasárnap nyolckor keltünk, elkészítettük manót és magunkat.

Elvittem a lányokat misére, majd elmentem Pérre a nagyszülőkért és a sültekért. Visszafelé még megálltunk a tortákért...

majd az összes ehető dolgot felvittük hozzánk. A templomba pedig - ahova már megérkezett a többi rokon - végszóra estünk be.

Maga a szertartás gyönyörű volt. Nórika is érdeklődve - bár néha unatkozva - halgatta végig. Nem sírt, gondolom azért, mert már nem volt újszülött. Sőt, a végén az emléklapot megpróbálta megkaparintani az atyától, mikor az át akarta adni nekünk. Mikor nem sikerült, újdonsült keresztapjától akarta elvenni a gyertyát.

Mindezek után fényképezkedtünk a templomnál...

majd nálunt folytattuk az ünneplést. Szeretetteli, vidám családi délután volt, sok beszélgetéssel. Nórika mindenkitől kapott ajándékot, de igazán egyik sem érdekelte. Élvezte a sok embert, a nyüzsgést. Ott volt mind a négy nagyszülő, apa és anya testvérei, és azok gyermekei. Csak anya egyik nővére hiányzott a családjával, mert ők nem tudtak hazajönni Németországból.

Ezen a szép napon babusunk hivatalosan is keresztény lett.

Aki bújt, aki nem...

Bújócskázik a kis Cukorfalat. :-)

Kukucsss!

Dunán innen, Dunán túl

A nagymarosi találkozó évente kétszer (május és október) megrendezett esemény keresztény fiatalok, örökifjak számára. Ezzel a fílinggel még apukám fertőzött meg.
Először tavaly voltunk, az akkor még pocaklakó Kisbobekkel.

A sok baba láttán elhatároztuk, hogy Manócit is elhozzuk erre a helyre, aki mára már rutinos résztvevője lett az eseményeknek.

Mivel a program egész napos, s mi nem indultunk el kora reggel, úgy döntöttünk, csak a misén veszünk részt, és az addig fennmaradó időt pedig Esztergomba töltjük el. Mindketten még iskolás korunkban jártunk itt utoljára, így nemcsak Nórinak, de nekünk is tartogatott újdonságot a város.
Megnéztük a Mária Valéria hidat, felsétáltunk a várba és a bazilikához - felavatva a kengurut. Bobek, akinek ujdonsült volt az eféle hordozás, össze-vissza kalimpált örömében. :D Különösen az utcazenész tetszett neki.
Rövid kitérőnk után folytathattuk utunkat Nagymarosra, ahol összefutottunk Emi mamával, Anti papával és Lidivel. Jó idő miatt nem a temlomba zsúfolódott be a tömeg, hanem szabadtéri misén vehettünk részt. Bobeknek ez különösen kedvezett, hiszen a jó levegő mellett még nézelődhetett is. Nagy érdeklődést mutatott a toronyóra, a papok, a gitárosok, a kisebb-nagyobb gyerekek, a fák - mint nagy barátai -, és úgy "amblokk" minden iránt.

A többiről meg majd mesélnek a képek, csak még probléma adódott a programmal. :-(

Tata szépségei

Most, hogy Nórika nagyobb lett, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy felfedezze a világot. Igaz, látott belőle eddig is részeket (Pest, Szerdahely, Győr és környéke), de ezek csak rokonlátogatások voltak. Itt az ideje, hogy rokonmentes helyeket is megismerjen, így hát gondoltunk egy nagyot, s péntek reggel autóba pattantunk, hogy elvigyük Manót kicsiny élete igazi kirándulására.Valami közelebbi, de látnivalólegyen helyet szerettünk volna, így esett Tatára a választásunk.

Az Öreg-tó partján sétáltunk, s közben sorra vettük a nevezetességeket: Cifra-malom, Vár, Vízi vágóhíd, bőrüzem, Eszterházy kastély, Nagytemplom. Séta közben mindenki fagyizott, ki-ki korához megfelelően.

Délután már az Angol parkban piknikeztünk. Romantikus hely ez, tele több száz éves fákkal, barlangokkal, szűk sétányokkal, patakokkal, közepén tóval, vadkacsákkal, partján templomrommal.

Igazi vadregényes tájat hagytunk magunk mögött, mikor hazaindultunk.

Itt is - ott is

Vegyes hétvégének néztünk elébe, mert Körianyu szülinapjára is hivatalosak voltunk, meg Bobekapunak ügyelnie is kellett.

Pénteken, miután Steve hazajött, elmentünk Szerdahelyre. Szegény Emi mama és Anti papa már 3 hete nem látták hetedik szemefényüket. ;( Bobekunknak kimaradt e 3 hét, így az este az ismerkedés jegyében telt.
Másnap délelőtt, kihasználva az utolsó(?) őszies szép időt D-vitamin kúráztunk. Napozás közben közelebbi (pár centis) ismerettséget kötött Buksival.
Délután Köriéknél gyűlt össze a család apraja - nagyja. Apropó! Köriék! Állítólag a keresztelőről majd Bobekapu fog beszámolni (??). Nónika babbázott, mammázott rendületlenül, mire Bence megjegyezte, hogy milyen csúnyán beszél kis unokahúga. ;D
Este későn érkeztünk meg, a pancsi így elmaradt és a hordozóból egyenesen az ágyban landolt.
A szombati nap eredménye egy interaktív kutyus (nem a Buksi) és egy bébi zongora.

Vasárnap csajos napot tartottunk, nem mintha többi napunk nem lenne eléggé az. Délelőttjét Nóri annak szentelte, hogy az idegeimen fog táncolni, de hősiesen álltam a sarat, így ő is letett ebbéli terveiről. Már pici kora óta NAGY aparajongó. :DD Ha Steve nincs itthon, mindig csinál valami olyasmit, amit addig nem: pl. képes volt órákig sírni, vagy mostanában az ölbenléthez ragaszkodik. Amikor az apa itthon van, csendben eljátszik a járókában.
Délután egy közös szundi után nagyot sétáltunk. Felfedeztünk egy templomot, gitáros misével, nagyon tetszett mind a kettőnknek.
Este csak és kizárólag Apa helyén volt hajlandó elaludni.
Nem szeretünk Bobekapu nélkül lenni!